2005. június

Vagyunk néhányan, akiknek az utóbbi két-három évben valami feltűnt. Az újságok fölkapták, az emberek között beszédtéma lett, sztárriporterek egy-egy sztárinterjújában erről kérdeznek másokat – szóval, hogy van ez az izé, hogyishívják, klímaváltozás, vagy mi a fene.  Valóban, jó téma a Balaton vízszintje, a gesztenyefák lombhullása, a tátrai fák kidőlése, és valóban, talán mintha többet kellene locsolni a kertet a privátilag fúrt kútból, mert elég hamar kókadnak a virágok. De ilyesmi már volt korábban is, a Balaton köszöni, most megint jól van, csak a tudósok károgtak, de nekik ez a dolguk.

Aztán ha véget ért az újságcikk, a baráti diskurzus vagy az említett riport, akkor beülünk az autóba, bekapcsoljuk odahaza fűtést vagy a hűtést, és az élet megy tovább. A klímaváltozás belehalványul a televízióba, elvegyül három pedofil története mellett az újságban, és már arra koncentrálunk, hogy holnap el tudjunk indulni még a reggeli csúcsforgalom előtt a városba, mert bizony, öt perc sokat számít.

A klímaváltozás ezt pedig mind nem tudja. Csöndben, lopakodva, mondhatnánk tiszteletteljesen kopogtat az ablakon, gondosan vigyáz arra, hogy mértéket tartson, és úgy gondolja, hogy még ráér kimutatni a foga fehérjét. Amikor megvillan, egy-két település bánja – ráadásul évtizedekig -, esetleg néhány hónapra leégeti Európa több országát, de sietnie nem kell. Az idő és mi, emberek, a keze alá dolgozunk. Számíthat az együttműködésünkre.

Érdekes, amint az emberek tudomásul veszik azt, hogy a harminc évvel ezelőtti időjárásnak egyszerűen vége van. Ritkulnak hazánkban a négy évszak átmeneti periódusai, helyette megjelentek a heves, átmenetek nélküli drasztikus változások úgy az évszakok között, mint akár egy-egy napon belül.
Mátyás királynak biztosan feltűnne, hogy – szószerint – „gáz van”, mert ő sokat köszönhet a Duna jegének. Most aztán bajban lenne Szilágyi Mihály serege!

Lehet, hogy szólni kellene hazánk fiainak, hogy figyeljenek, készüljenek, vigyázzanak. Ha már elkönyveljük azt, hogy ez történik, akkor legalább nézzünk körbe, vigyázzunk arra, hogy a probléma elhanyagolása veszélyezteti az ország legklasszikusabban értelmezett versenyképességét és – miközben senki sem jár jól – nem felzárkózunk, hanem ismét lemaradunk. Vannak ugyanis országok – Anglia, Svédország -, ahol a következő 40 évben 60%-kal akarják csökkenteni a széndioxid kibocsátást és ha ők errefelé mennek, akkor vadonatúj iparágakat kell megcsinálni, ami itt nem tud megtelepedni, mert esély sincsen arra, hogy ez neki megérje.

Mátyás király "elég jó volt versenyképességből", néhány száz év elteltével azt lehet mondani, hogy az országot helyzetbe hozta, kiemelte. Talán ez nem megismételhetetlen, talán újabb nagy, globális problémákra megint lehet idehaza is nagyszerűt alkotni – csak figyeljünk rá!